image
XXV. Fidesz Kongresszus
Szájer József beszéde a Fidesz XXV. Kongresszusán - 2013.09.28.

Nem azért léptünk be az unióba, hogy értelmetlen központi utasításokat hajtsunk végre, hanem egyenrangú félként bele akarunk szólni a közösség ügyeibe – jelentette ki Szájer József kongresszusi beszédében.


A beszéd elérhető a képre kattintva.
A beszéd szövege elérhető itt.
A Kongresszus képeit elérheti itt.

Ugrás a lap tetejére
Magyarország
Szájer: A rezsicsökkentés nem átmeneti időszakra szól

A rezsicsökkentés megvédéséhez önmagában nem elegendő az alkotmányba foglalás, ezen kívül még kormányzati lépésekre, megfelelő szabályozásra, és a szabályok szigorú érvényesítésére van szükség – hangsúlyozta Szájer József hétfői sajtótájékoztatóján a rezsicsökkentés alaptörvénybe foglalását vizsgáló munkacsoport ülését követően.
Rezsicsökkentő fórum - Monor - 2013. szeptember


A monori rezsicsökkentésről szóló fórumon készült képek elérhetőek itt.

Ugrás a lap tetejére
Európai Néppárt
Európa meghatározó államférfit, Magyarország igaz barátot veszített

A Magyar Néppárti Képviselőcsoport mély megrendüléssel értesült, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke.

Kapcsolódó: Wilfried Martens temetése - Euronews

EPP Presidency látogatás - USA - 2013. július

2013. júliusában az Európai Néppárt Elnöksége Washingtonba és New Yorkba látogatott.


A EPP elnökségi utazásán készült képgaléria elérhető itt.

Ugrás a lap tetejére
Interjúk
Szájer: Az MSZP érdekeit védik a szocialista EP-képviselők

Az MSZP és nem Magyarország érdekeit védik a szocialista EP-képviselők Brüsszelben – Szájer József szerint ezt bizonyítja a Tavares-jelentés kidolgozása és elfogadtatása.


Interjú Szájer Józseffel a Lánchíd Rádióban

Uniós elképzelések alapján létrehozhatják az úgynevezett eurorégiókat, melyek jelentős önállósággal bírhatnak majd a nemzeti kormányokkal szemben.

Megvan a nemzetállamok uniós ellenzőinek nagy találmánya! Az elképzelés lényege: kitalálták az eurorégiók fogalmát, amelyek különböző országok egyes részeiből fognak állni. Az eurorégióknak saját fejlesztési programjuk lesz, és jelentős önállósággal fognak bírni a nemzeti kormányokkal szemben. Tehát nagyon úgy fest, a pénz lesz a mézesmadzag, mert melyik régió tudna ellenállni egy tekintélyes összegnek, amit saját céljaira használhat föl? Már csak az a kérdés, az egyes országok polgárai átlátnak a szitán, vagy sem?

Szájer Józseffel, a néppárti frakció alelnökével Vass István Zoltán beszélgetett.

Ugrás a lap tetejére
Szájer József: Jogász, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest (1986). Alapító tag, FIDESZ (1988). Tag, Fidesz Parlamenti Képviselőcsoport (1990-2004). Tag, Európai Néppárt Tanácsa (2000-2011). Tag, Konvent az Európai Unió jövőjéről (2002-2003).
Képviselő, Európai Parlament (2004-). Alelnök, Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoport (2004-2009). Vezető, az Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoport Magyar Delegációja (2004-2009). Alelnök, Európai Néppárt Képviselőcsoport (2009-). Elnök, Európai Néppárt Képviselőcsoport Magyar Delegációja (2009-2011).
Európai Parlamenti bizottsági tagságok: Tag, Alkotmányügyi Bizottság (2007-);Póttag, Jogi Bizottság (2004-); Tag, Az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség (2009-); Póttag, a Mercosur országaival fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség (2004-).
Alapító tag, Szabadság kör (2007-). Aláíró, Prágai Nyilatkozat az európai lelkiismeret és kommunizmus ügyében (2008). Sopron város díszpolgára (2010). Elnök, Alkotmányszövegező Bizottság (2011). Vezető, Nemzeti Konzultációs Testület (2011).
Ha a hírlevél kapcsolatban technikai vagy tartalmi észrevétele van, kérjük itt jelezze! A hírlevélben található videók lejátszása során Ön átirányítódik a youtube.com oldalára.
Amennyiben le szeretne iratkozni hírlevelemről, kérjük írjon erre az e-mail címre.
© 2013 Szájer József